Promei
2020. október 26.
Történelem

Marjai Sándor

A Hajdúböszörményi Baptista Szeretetház megalakulása

(Egyháztörténeti tanulmány)

Előszó

Baptista közösségünkben az Úr kegyelméből sok idős testvér él. Nagy többségük családi körben, gyermekeik, unokáik szeretetét élvezve, míg másoknak nem adatott család, vagy körülményeik úgy alakultak, hogy magukra maradtak, segítségre szorulnak.

1905-ben, majd 1910-ben, rájuk gondoltak hitelődeink, amikor létrehozták menházainkat, amelyekben sok szegény, magányos idős testvér talált otthonra, gondoskodásra, testvérekre. A Hajdúböszörményi Szeretetház 2000-ben 90 éves múltra tekint vissza. Ez alatt a csaknem egy évszázad alatt annyi minden történt a Szeretetházban, hogy azt lehetetlen könyvbe írni, azonban a történelmi visszaemlékezés fontos az utókor számára. Ezért készült e könyv, és ezért érdemes a fiataloknak a könyv elolvasása mellett beszélgetniük is idős testvéreikkel, hogy a történelem megelevenedjen, közel jöjjön hozzánk, és értékeljük a régebbi időket. Attól félek, hogy korunk rohanó világa elsodor a múlt értékei mellett, és majd amikor már értékelnénk, nem lehet.

Ha belépünk a szeretetházba, békés, nyugodtan sétáló, beszélgető testvérekkel találkozunk. Látszik az arcukon, a ruhájukon, hallatszik szavaikon, hogy életük alkonyán itthon vannak. Jó látni a közöttük dolgozók szeretetteljes megnyilvánulásait. A Révész házaspár, István és Esztike úgy szeretik az időseket, mintha gyermekeik lennének. Talán ezért is itt a bibliai helyen hetven, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, gyakran kilencven fölé is szökik.

Isten áldása nyugodjon meg a 90 éves intézményen, minden itt lakón, és itt dolgozón.

Mészáros Kornél Főtitkár

Mécs László

Áldottak az Öregek Barátai

Áldott, aki megértéssel kísér
és fogja reszkető kezünket,

Áldott, aki tudja, hogy hallásunk
nehezen kapja el már a szót,

Áldott, aki nem csodálkozik,
hogy sok mindent nem látunk
és lassan jár nálunk az ész,

Áldott, aki nem veszi észre,
hogy ma megint kiömlött
a kávé az asztalon,

Áldott, aki mosolyogva áll meg,
hogy elbeszélgessen velünk,

Áldott, aki nem árulja el,
hogy ma kétszer hallotta
tőlünk ezt a történetet,

Áldott, aki fel tudja idézni
velünk a tegnap emlékeit,

Áldott, akitől megtudjuk,hogy nekünk is jut még
tisztelet, szeretet, hogy nem
vagyunk azért még mi se egyedül,

Áldott, aki segíti vinni öregségünk
keresztjét, amely nékünk
is oly nehéz,

Áldott, aki szerető leleményességgel
segíti ingadozó lépteinket
a hazafelé vezető úton.

 

Előkészületek

A hajdúböszörményi gyülekezetben a kezdeti időkben sem voltak koldusbotra jutott, elhagyott, szegény emberek. Voltak ugyan kis számban szegény, napszámból, vagy cselédsorsban élő emberek, de maguk és családjuk eltartásáról tudtak gondoskodni. Ezeket a gyülekezet gondoskodó szeretettel vette körül és állandó anyagi támogatásban részesítette.

A hajdúböszörményi gyülekezet misszióterülete a történelmi Magyarország jelentős részét magába foglalta. Ezért Balogh Lajos testvér sokat utazott, pásztorolva a Böszörményhez tartozó 58 misszió állomást. Utazásai során látta az égbekiáltó szegénységet, nyomort, a nincstelen emberek tehetetlenségét, a ruha és kenyér nélkül szenvedőket, nagy gondolatok fogalmazódtak meg benne. Terveit Böszörményben az öregek társaságával közölte – akkor így hívták a vezetőséget – kik teljes egyetértéssel fogadták a segíteni akaró szándékot.

Az 1895. december 26-án megalakult nőegylet, mely akkor 16 tagot számlált, elhatározta, hogy a vasárnapi tojást a szegények megsegítésére összegyűjti. Így azokat a tojásokat, melyeket a tyúkok vasárnap tojtak, elhozták az imaházba és azt, vagy annak az árát pénzben a rászorulók között elosztották.

Az 1897. január 26-án tartott zárt órán Balogh testvér a következőket mondta a gyülekezetnek: „Az öregek tanácsa ajánlja, hogy a gyülekezet a szegények és szűkölködők kisegítése céljából egy magtárt felállítson, amelybe ki-ki szabad akarata szerint, búzát vagy rozsot összehozzon.” A magtár Zs. Nagy testvér lakásán elkészült, a termény átvételével Lisztes Mihály testvér lett megbízva.

Az, hogy a „helybeli szegények” részére való pénzbeli adakozást mikor indították el, utólag már nehéz megállapítani. Tény, hogy 1897. december 23-án Balogh testvér javaslatára két testvér lett megválasztva, a szegény sorsúak látogatására, hogy helyzetükről beszámoljanak a gyülekezetnek. Ekkor már létezett a helybeli szegények pénztára, mert ennek gyűjtési eredményéről 1897. december 31-én maga Balogh testvér számolt be a gyülekezetnek. Egész évi gyűjtés összege 96 forint 84 krajcár volt. (Csak megemlítem, hogy akkor egy napszám 50 krajcár volt). Tehát az egész évi összeg mit a szegények megsegítésére fordítottak, több mint 193 napszámbért tett ki. Ugyanebben az évben a magtárba 531 liter búza és 155 liter rozs gyűlt össze.

A „helybeli szegények” pénztára később úgy is módosult, hogy abból a rászorultak kölcsönt is vehettek, melyet később kamatmentesen részletenként visszafizettek. Erről tanúskodik az 1901. január 23-i feljegyzés, mely szerint Balogh testvér úgy számolt be a gyülekezetnek, hogy a szegények pénztárába több régi adósságok vannak felhalmozódva, melyekre nincs remény, hogy visszafizetve lennének.

Az öregek társasága alaposan megbeszélte ezt a kérdést, és úgy döntött, hogy ennek megítélését a gyülekezetre bízza, olyan javaslattal, hogy akik nem tudjak visszafizetni a kért összeget azoknak elengednék, akiket pedig úgy látja a gyülekezet, hogy vissza tudják fizetni, azoktól visszakérnénk. A kint levő összeg meghaladja a 90 forintot. A visszajött pénzből a valóban rászorulókat, a nyomorban levő testvéreinket tudnánk segíteni. A gyülekezet az öregek tanácsa ajánlatát elfogadta.

A gyülekezet több segélyakciót indított más gyülekezetek tagjait érintően is. 1901. március 17-én jelentette Balogh testvér a gyülekezetnek, hogy Nyíregyházán Kardos testvér és felesége nagy szegénységben élnek, számukra külön gyűjtést kellett rendeznünk. A gyűjtéssel Fodor Gábor testvér lett megbízva.

Olvasunk olyan esetről, amikor az egyik állomásunkon egy házaspár testileg és lelkileg is nagy ínségben van. Tiszteletet sem tudnak tartani, mert a férj nem tud olvasni, a feleség pedig nem lát. A gyülekezet a magtárból kenyérre valót, a szegénypénztárból pedig jelentős összeget adott szükségeik enyhítésére. Előfordult az is, hogy valakit hívő emberhez nem illő magatartásáért kizárt a gyülekezet, de a magtárból továbbra is segítette őt.

Hosszan lehetne sorolni a segítségek láncolatát, amely gyülekezetünk szerves részévé vált. „Az Úr Jézus szava: 'Szegények mindenkor lesznek veletek.' nem egy tájékoztatást jelent, hanem felhívás a jócselekedetek gyakorlására. – mondta Balogh testvér.

„Jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsön ad, dolgait pedig igazán végzi. Mivelhogy sohasem ingadozik, örök emlékezetben lesz az igaz. Semmi rossz hírtől nem fél, szíve erős, az Úrban bizakodó. Rendületlen az ő szíve, nem fél, míglen ellenségeire lenéz. Osztogat, adakozik a szegényeknek, igazsága megmarad mindvégig, az ő szarva felemeltetik dicsőséggel.”

Zsolt. 112: 5-9

 

Az első „szellemi” kapavágás

Eddig arról olvashattunk, hogy miként szervezte meg Balogh testvér a gyülekezetben a szegények felé való szolgálatot. Járva a nagykiterjedésű misszióföldet látta, hogy a szegénység sokkal nagyobb, minthogy azt a saját hatáskörében egy gyülekezeti háttérrel meg tudná oldani, vagy legalábbis enyhíteni tudná. Többre van szükség, nagyobb, országos méretű programot kell beindítani. A szeretet találékony, csak hagyni kell kiteljesedni.

Jegyzőkönyvünkben 1899. október 8-ai keltezéssel találunk egy feljegyzést, mely így hangzik: „Balogh testvér közli a gyülekezettel, hogy a szomszéd telket nem vehetjük meg. Ajánlat tétetett a kórház építésére.” Az ajánlat azon az egy tanácskozáson 237 forintot tett ki.”

A későbbiekben a kórházépítéssel kapcsolatos feljegyzéssel nem találkozunk. Az építkezés valamilyen formáját mégis fenntartották, mert 1899. október 15-ei keltezéssel a következőket olvashatjuk:

„A gyülekezet elhatározta, hogy az Építő Bizottságot az öregekkel egyben felhatalmazza arra, hogy a gyülekezet építéseit önállóan rendezzék.”

Természetesen nem egy jól felszerelt kórházra kell itt gondolnunk. A megvásárolandó szomszéd telekre csupán néhány szobás menedékházat, testi-lelki otthont biztosító épületet gondolhattak csupán építeni.

Ez volt tehát az első szellemi kapavágás a menház építésével kapcsolatban. Hogy miért nem valósulhatott meg, arra már nem tudunk feleletet adni. A gondolat azonban tovább érlelődött. Kiskörű gyűléseken Balogh testvér gyakran hangot adott ez irányú elképzeléseinek. El sem tudta képzelni egy menház felépítését máshol, mint Hajdúböszörményben. Az Úrnál azonban másként volt eltervezve, amit Balogh testvér örömmel elfogadott és megvalósításán fáradhatatlanul munkálkodott.

Szállóigévé vált Balogh Lajosnak az a mondása, hogy: „Baptista koldus nem lehet Magyarországon.” A gyülekezeteknek gondoskodniuk kell szegényeikről. Ennek legcélszerűbb megoldását egy menház felépítésében látták. Jól látták.

Egy konferencia korszakalkotó döntése

A menház építésével kapcsolatban Balogh testvér javaslata 1905. május havában tartott karcagi konferencián hangzott el. Balogh testvér – mint aki a helyzetet jól ismerte – érvekkel támasztotta alá, hogy mennyire szükséges az aggok és nincstelenek számára egy menedékotthont építeni.

A menház építésének terve a konferencia résztvevői között megértésre talált, kivitelezését a sürgős teendők közé sorolták. Hosszas tanácskozás alatt közösen keresték a megvalósítás lehetőségét. A tárgyalás során felállt Gódor András fóti testvér és az elnöki asztalhoz ment, letett 10 koronát és azt mondta: „A javaslat annyit ér, amennyit teszünk érte.” A konferencia résztvevői annyira felbuzdultak e nemes cselekedeten, hogy azonnal gyűjtést rendeztek, ki-ki pénztárcájához mérten és belső indíttatásból tette oltárra adományait. A gyűjtés eredménye 144 korona 10 fillér volt. Ez volt a menház építésének az első mustármagnyi fedezete, a szellemi kapavágás kézzelfogható eredménye.

Az építkezésre Kiskőrösön nyílt lehetőség, mivel ott egy idős házaspár felajánlotta azt a telket, amelyre néhány hónap múlva felépült az első baptista menház Magyarországon. Az építkezést Balogh Lajos irányította. Ez idő alatt többször tett látogatást Kiskőrösön és mindig örömmel számolt be a böszörményi gyülekezetnek az építkezésről. Az öt szobából, egy nagy imateremből (ebédlő) és egy gondnoki lakásból álló épület - mire az ősz deres-kalapot tett a földre - már elkészült. Még a tél meg sem érkezett, a 22 arra rászoruló testvér beköltözhetett a meleg otthont jelentő épületbe.

A kiskőrösi menház átadása, avatása 1905. szeptember 13-án volt. A reggeli imaórát Szabó András testvér vezette. Rövid, de nagyon buzgó beszédéből néhány gondolat:

„Ki gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy a mai napon egy ilyen menházat nyitunk meg Kiskőrösön. S íme az Úr megajándékozta az ő népét egy ilyen csodálatosan szép épülettel. Kétség nélkül a Szent Lélek buzdította az Úr népét ezen üdvös intézmény felállítására, mely az egész ország figyelmét magára vonja. Hogy ezen épület céljának valóban megfeleljen, hogy igazi menhely legyen, adjuk át az Úrnak, hogy Ő gondozza! Imáinkban eme forró és közös kívánság nyerjen kifejezést: Az Úr szemei vigyázzanak e házra éjjel és nappal.”

Szívből jövő imádságok hangzottak el, melyek a Szent Lélek jelenlétéről tanúskodtak. Balogh Lajos testvér a menház főgondnoka olyan emelkedett hangon imádkozott, hogy sírva mondott imádsága másokat is könnyekre fakasztott. Érthető az örömkönnyek boldog érzése, hisz a sok imádság, munka, szervezés nem volt hiábavaló. Amit korábban csak lelki szemeivel látott, most 1905. szeptember 13-án valósággá vált. Talán mindenkinél jobban átérezte az adakozók áldozatkészségéből fakadóan elért eredményt. Azon a napon 18 személyt vettek fel ápoltként, ők voltak a kiskőrösi menház első boldog lakói.

Ihletett órák voltak ezek, nem tudom kinek ragyogott fényesebben az arca, akik az áldozatot hozták, vagy akiket a nélkülözés nyomorából felvéve, talán életükben először asztal mellett ették meg az ebédjüket.

Nem is lehetett elérzékenyülés nélkül hálát adni, hisz akkor sem az állam, sem az önkormányzat nem támogatta a menházat. Akkoriban a szegények adtak a még szegényebbeknek, jó szívvel és örömmel.

Az avató igehirdetést Udvarnoki András testvér tartotta, Balogh Lajos testvér pedig elmondta az építés történetét és felolvasta azok névsorát, akik az építkezésre adakoztak. A kiskőrösi gyülekezet minden tagja gazdagabbnak érezte magát, mert sajátjának érezve áldást örökölt az Úrtól.

A második menház

1905. június 19-én, amikor a kiskőrösi menház alapkövét letették, Szabó András testvér a következőket mondta: „Adná az Úr, hogy még sok ilyen menházat építenénk a mi kedves országunkban.” Az elért eredménynek legalább annyira örültek akik adhattak, mint akik ellátásra szorultak. A szervezők nem ülhettek sokáig babérjaikon, mert ilyen nem is volt. Ott zsongott fülükben a kedves ének: „Testvérek, fel-fel munkára, látva a bűnt, a nyomort.” Nem volt konferencia, vagy munkásgyűlés, ahol Balogh Lajos szóba ne hozta volna a második menház építésének szükségességét. Ebben a kérdésben Szabó András hű segítőtársnak bizonyult. Szabó testvér a maga területén a néki adatott bölcsességgel képviselte a szegények sorsát, támogatva a második menház felépítésének tervét. Ki gondolta volna akkor, hogy életének utolsó szakaszát ő is az akkor még nem létező hajdúböszörményi menházban fogja tölteni.

A súlyosbodó gondok megoldására újabb lépéseket kellett megtenni, támogatókat toborozva, szóban és írásban érvelve. Ebben a hajdúböszörményi gyülekezet is jó háttérnek bizonyult, belátva, hogy a második menház felépítése nem tűr halasztást. Balogh testvér a hajdúböszörményi gyülekezetet úgy rá tudta hangolni e kérdésre, hogy a gyülekezet tehetősebb tagjai megvásárolták azt a telket, a hajdúböszörményi Édenkertben, amelyre később a menház felépülhetett. Balogh testvér az építkezési tervet egyeztette a szövetség vezetőivel, akik a tervet jóváhagyták, de az építkezéshez pénzt nem tudtak biztosítani. Úgy látszott, mintha Balogh Lajos egyedül maradt volna ebben a kérdésben. Helyben tovább szőtték a megvalósításra váró tervet.


A megvásárolt 2342  -öl földterület három böszörményi diakónus nevére lett átírva, név szerint: Szűcs Mihály, Komáromi Gábor és Ignáth Gábor testvérek nevére. A telek névleges tulajdonosai felhatalmazták Balogh testvért, hogy minden további megkérdezésük nélkül az általa alkalmasnak tartott időben és feltételek mellett irható át a menház a budapesti hitközség tulajdonába.

Balogh Lajos szavait így olvashatjuk egy 1907-es Békehírnök lapjain:

„Menházunk ügyét az Úr különös pártfogásba részesítette mind ez ideig. Annak dacára, hogy Kiskőrösön fennálló és mindig túlzsúfolt menházunk kiadásai tetemes összeget tettek ki, amellett még a Hajdúböszörményben levő menháztelep árát kevés híjával kifizettük, mindazáltal azt kell nyilatkoznunk, hogy még ez ideig semmi fogyatkozásunk nem volt. Most pedig mivel Kiskőrösön halottas-kamrát és még más szükséges épületeket kell felépítenünk, úgy szinte Hajdúböszörményben építendő második menház is igen szükségessé vált már, mert a rászoruló testvéreinket különben el nem helyezhetjük.”

Békehírnök 1907. 184. old.

A továbbiakban Balogh testvér adakozásra buzdítja a gyülekezeteket, ezen szent ügyet mindenkinek becses pártfogásába ajánlja. Csupán egy töredékét idéztem Balogh Lajos írásának, melyből világosan kitűnik, hogy mennyi ráfordított munka és anyagi áldozat szükségeltetett a második menház felépítésével kapcsolatban. Az idézett írás szerint 1907-ben a Hajdúböszörményben megvásárolt „menháztelep” ára már ki volt fizetve, legalábbis annak nagyobb része. A vásárlás körülményeire már tettünk említést, mármint ami a telket illeti. Nincs mód minden ez irányú korabeli írásokból idézni, de talán a legdrámaibb közlésből a korhűség kedvéért az olvasók figyelmébe ajánlok.

„Vannak hitsorsaink között sokan, kik jótéteményükre vannak utalva. Elgondolkodtató, hogy mennyi elaggott, elhagyatott, a nyomor és nélkülözésnek kitett testvéreink kiáltanak felénk! - 'Legyetek segítségül nekünk!' E kiáltást nekem alulírottnak kell hozzátok eljuttatnom, kedves testvéreim és barátaim. Mivel mint ezen ügyben megbízott, én látom ezen a téren a hiányt, én hallom a szűkölködők panaszait és szemlélem az elhagyatottak keserveit.

Mint főgondnok, kit a Magyarországi Baptisták Szövetsége azért választott meg már több ízben, ezen felelősségteljes munkára, hogy általam könyörületességét és jótéteményét bebizonyítsa az elhagyottak és szűkölködők iránt. Elmulaszthatatlan kötelességemnek tartom ezen ügy barátait és elősegítőit felszólítani, hogy ezen a téren kívánt szükségeseket velem együtt eszközölni szíveskedjenek.

Menházunk ügye a következőleg áll:

A kiskőrösi menházunkban van állandóan 21 testvér, kiknek ellátásáról gondoskodnunk kell. Ezen folytonos kiadásokat azon úton határoztuk fedezni, hogy minden gyülekezet beküldi havonként az úrvacsora alkalmával ezen célra összehozott pénzt. Hogyha ezt gyülekezetek, úgy nagyobbak mint a kisebbek szem előtt tartják és pontosan beküldik, úgy nem fog hiány lenni az élelmezés tekintetében.

Egy kiváltképpen való kérelemmel kell itten e szent ügy barátaihoz és elősegítőihez fordulnom.

Ugyanazon évben, amelyben a kiskőrösi menház felépült, tervezve és elhatározva lett a bizottság által, hogy Hajdúböszörményben egy másik menház is épüljön. A jó Istennek segedelmét már az első lépésnél is tapasztaltuk e második menház építése ügyében is, mikor csakhamar a legalkalmasabb helyet megszerezhettük, melyre ezen menház felépíthető legyen. Ott áll a szép és alkalmas hely, azon idő óta, de anyagi készlet hiánya miatt az igen szükséges házat mindeddig fel nem építhettük.

Kedves testvéreink és barátaink!

Az ügy igen komoly és sürgős. A szegény szűkölködők és gondozásra szorultak kérelmét tolmácsolom ezúton. Jertek és legyetek segítségül e szent ügyben. A Hajdúböszörményben építendő menház szükséges azért is, mivel a kiskőrösibe lehetetlen elhelyezni azon szűkölködő és gondozásra szorult testvéreinket, kik óhajaikkal nálunk folyton zörgetnek. Hogy második menház felépüljön, ez azért is szükséges, mivel egy gondnoknak nagyon elég annyi testvérnek gondját, baját hordozni, de még betegek is találhatók köztük. Anyagi tekintetben is szükséges, hogy a másik menház is felépüljön, mivel azon vidék lakói, ahol a menház van inkább érdeklődnek és anyagiakban is jobban segítik. A menházhoz közel lakók személyesen is felkereshetik az ott lakókat és meggyőződhetnek áldozatuk eredményességéről.

Végül szükséges még azért is ezen második menház felépítése, mivel az ország másik részén élő testvéreknek örömére és nyugalmára szolgál, hogy mint ápoltnak nem kell távoli vidékre költözni, hanem azon a vidéken töltheti élete utolsó szakaszát, ahol korábban is élt. Most egy igen lényeges kérdéshez kell jönnünk. Milyen úton érhetjük el ezt a célt? Hogyan épülhet fel a második menház Hajdúböszörményben?

Itt három pontban foglalja össze Balogh testvér azokat a közös tennivalókat, amelyek elősegítik a második menház mielőbbi felépülését. Kéri a gyülekezetek elöljáróit, hogy kellő hangsúllyal ismertessék gyülekezeteik előtt a szegények segélykiáltásait. Kéri és ajánlja, hogy legyenek felajánlások, gyűjtések e sürgős és fontos célra.

„Elismerésre méltó itten Fekete Ferenc és felesége testvérek szép adománya, kik ezen szent ügyre 1000 koronát ajánlottak, melyből már 800 koronát át is adtak.” - Írja Balogh testvér.

Végül az Amerikában élő testvérekhez szól:

„Nem lehet említés nélkül hagyni a kedves amerikai testvéreink érdeklődését, kik az első menház felépítéséhez jelentékeny adományaik és gyűjtéseik által hozzájárultak és azt nagyban elősegítették. Mikor itten elismerésünket és köszönetünket nyilvánítjuk ezekért, azon reményünknek is kifejezést adunk, hogy ezen második menház felépítésénél is megteszik amit megtehetnek.”

Balogh Lajos menház főgondnok

Hajdúböszörmény, Mester u. 2936.

Békehírnök 1919 186-188. old.

A Békehírnöknek ezen cikk leközlése is bizonyítja, az ügy jó kezekben van. Balogh testvér érvel, buzdít, példákkal igazol, hogy itt nem egy ember, vagy bizottság egyéni vágyai, akarata teljesítéséről van szó, hanem egy megváltott közösség tettekben megmutatkozó testvéri szeretet gyakorlásáról.

A segélykiáltások, panaszok, hozzá futottak be, melyek néha oly szívszorítóak voltak, hogy Balogh testvér is csak másokkal megosztva tudta elviselni.

Nem ritkán volt tanúja, szemlélője a félig földbe ásott szalma, vagy csutkatetős ház lakói nyomorának, kik hangtalanul is beszéltek égbekiáltó szegénységükről.

Menház árva és személyügyi bizottság

Ez volt a neve annak a testületnek, mely akkor a hitközségen belül a szociális ügyekkel foglalkozott. Tagjai voltak: Balogh Lajos főgondnok, Udvarnoki András árvagyám, tagok voltak: Szabó András, Soós István és Szűcs Imre.

E bizottság teljes egyetértésben, egy közös célért, a szegények sorsának felkarolásáért végezte munkáját. Az intézményeknek minden időben megvoltak a Szövetség által kinevezett vezetői. A menházak élén gondnokok látták el a mindennapi feladatokat. A Bizottság jónak látta, hogy Hajdúböszörményben épüljön fel a második menház, de elvi hozzájáruláson kívül mással nem szolgálhattak. Ezért az a sok szenvedélyes cikk a Békehírnök hasábjain és gyülekezeti látogatásai alkalmával tartott szívet-lelket tettekre buzdító írásai, előadásai.

Balogh Lajos meggyőző erővel tudott az értelemre és az érzelemre hatást gyakorolni. Szinte megszállottan képviselte a szegények ügyét, melynek megoldását legrövidebb távon a második menház sürgős felépítésében látta. Még nem léteztek Magyarországon baptista menházak, amikor Balogh Lajos ez irányú ténykedésével magára vonta a hatóságok figyelmét.

A Hajdúböszörmény és Vidéke hetilap 1901. 12. számában közöl egy fővárosi újságtól átvett cikket, mely szerint:

„Megyénk déli községeiben: Szovát, Püspökladány, Földes, Tetétlen, Szoboszló, Nádudvar stb. tanaik egyre terjednek, mivel szociális tanok terjesztésével is foglalkoznak. Mert ahol nazarénus van, ott szocializmus is van. (A nazarénus szóhasználat alatt baptistát kell érteni, gúnynévként használták.) Az újság tanúsága szerint a szocializmustól rettegő rendszer urai megfigyelés alatt tartották Balogh Lajos munkáját, különösen a szegények ügyében végzett tevékenységét. Mindez Balogh testvért nem zavarta, hiszen ő küldetésének tudatában nem tett mást mint az Ige tanítását következetesen alkalmazta. Ahogy következett a második menház felépítésének ideje, úgy szaporodtak Balogh Lajos levelezései, híranyagként közölt cikkei.

„Menházaink ügyében” című írását 1910. február 28-ai számában közli a Békehírnök. A cikk érdekessége az, hogy a második menház még csak tervben létezik, de itt már menházainkról ír figyelemre méltó cikket Balogh testvér. Azok nevében ír, akik Kiskőrösön már elhelyezést nyertek és Böszörményben elhelyezésre várnak. Szinte minden írásban emlékezteti a gyülekezeteket az úrvacsorai péntek beküldésére. Különösen figyelembe ajánlja gyülekezeteinknek a Hajdúböszörményben építendő menház ügyét.

Idézet a cikk záró soraiból:

„Vajha teljesülhetne azon óhajunk, hogy őszre mire menházunk teljesen elkészül és megnyílik, annak felépítési költségei is hiány nélkül összejöhetne. Azután egyesülni fog a két menházunk pénztára, melyből azután kívánat szerint egyenlően fedeztetnek úgy az egyiknek, mint a másiknak szükségletei.”  

Gyorslinkek
2004. © Oldaltérkép